Menczer: „Soros György pontosan azért kap kitüntetést, amiért a magyar kormány büntetést” (VIDEÓ)
Megvédtük magunkat, Pressman kudarcot vallott, ezért ideges. 12 nap múlva mindez a múlté lesz – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Alkotmányjogi panasszal élt a légitársaság, ezt utasították most el.
Az Alkotmánybíróság visszautasította a Ryanair 2022 júliusban benyújtott alkotmányjogi panaszát, amiben a cég azt kifogásolta, hogy extraprofitadó bevezetése sérti az arányos közteherviseléshez fűződő jogát. A vonatkozó kormányrendelet értelmében 2022 júliusától az extraprofitadót – az átszálló utasokat kivéve – minden, Magyarországról induló utas után meg kell fizetni 3900 forint vagy 9750 forint összegben, az úti céltól függően.
Az AB honlapjára szerdán került fel a panasz visszautasításáról szóló döntés, amely arra hivatkozik, hogy az Alkotmánybíróságnak a panasz vizsgálatára nincs hatásköre.
A Ryanair az extraprofitadót áthárította az utasokra, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság 300 millió forintra büntette.
Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / AFP